HÖOK Tüntetés
|
Írta: HÖOK | 2007. 10 20. |

Szerda délig adtak határidőt a minisztériumnak arra, hogy választ adjon a HÖOK által beadott alternatív javaslatra. Meg érkezett a válasz: Elutasítják a javaslatot, de vannak benne jó gondolatok, ezért tárgyalhatnak.
Szerdán este tartotta a HÖOK az őszi tandíjellenes demonstrációsorozatának utolsó megmozdulását Budapesten. A fáklyás menet az eredeti terveknek megfelelően fél nyolc után indult a Margit híd budai hídfőjétől az Oktatási
és Kulturális Minisztérium elé. Addigra mintegy 3-4 ezer békés demonstráló előtt Maszlavér Gábor beszéde után Szávay László verse foglalta keretbe Miskolci Norbert HÖOK Elnök beszédét!

Ekkora már lehetett tudni, hogy csütörtök késő délutánra összehívták a felsőoktatási kerekasztal ülését. Az ülésen nagyjából fél órában Miniszter Úr beszélt arról, hogy hogyan is kellene tünteni, vagy a felsőoktatáshoz hozzáálni. Miskolci Norbert megfogadja a tanácsát, hiszen a Miniszter Úr azt mondta a legjobb békék háború alatt születtek. Megegyeztek abban is, hogy karácsonyig folynak az
egyeztetések a minisztérium, és a HÖOK között. Erre egy közös tárgyalóbizottságot alakítanak majd.
Másik cikként az Educatio Press oldalán olvasható!